Úgy érkeztem Hozzád, hogy romjaimban voltam. Több dolog miatt is. Az őszinteséged nekem nagyon sokat jelent, és igazából mindig megerősítést kapok azokra, amit belül érzek, de még is fontosak számomra a saját felismeréseim során.
Nagyon sokat tanultam ismét a női-férfi kapcsolat vonatkozásában, amit a saját párkapcsolatomban jól tudok alkalmazni, ezáltal is esélyt adva annak javítására. Ezeket nem tanítják sehol, és mindig nehéz szembesülni a saját hibáinkkal, rossz szokásainkkal.
Ugyanakkor felemelő dolog, mert esélyt kapunk annak megoldására is. Valóban igaz, hogy a párkapcsolatban lehet sokat fejlődni. Amikor azt éreztem, hogy vége az egyéni alkalomnak, akkor jött csak a java. Nagyon hálás vagyok azért, hogy az idő megcsúszás ellenére végig vitted a komplett folyamatot, ami nagyon nagyon sokat jelentett, és nagyon extrás volt.
Érezni abszolút, hogy sokkal erősebben történik az oldás bennem, mint korábban. A technika amit tanítottál, úgy érzem sokat segít a hétköznapok során. A paspuffadás sokat javult nagyon. Mellette egyéb módon is kezelem, de úgy érzem Te adtad a legtöbbet hozzá. Egyszerűen nem tudok elég hálás lenni Neked, azért amit kaptam Tőled.
Amikor eljöttem, azt éreztem a Föld felett vagyok kettővel, és annyira de annyira boldog voltam. Az autóban üvöltött a zene, és torkom szakadtából énekeltem egész úton hazafelé. Amikor hazaértem, látták rajtam, hogy ki vagyok cserélve. Annyit mondtam hát Ziánál voltam.
Már az első alkalommal könnyebbnek éreztem magam utána, sok felismerésem volt, ezért elkezdtem rendszeresen járni a csoportos programokra és egyéni kezelésen is voltam már nála többször. Számomra az áttörést egy 10 millió szoros-egyben teliholdas napon tartott csoportos teremtő meditáció hozta meg. Hihetetlen gyorsasággal elkezdtek megjelenni azok a dolgok, amiket ott, aznap teremtettem.
Konkrétabban, 4 dolgot szerettem volna ebben az évben megvalósítani:
- második kutyát
- autót
- kertes kocsibeállós lakást Budán
- TÁRSAT 🙂
Meglett a kiskutya – ajándékba kaptam! Meglett az autó – ezt is ajándékba kaptam! Egy barátnőm nagypapája váratlan halála által meglett a lakás is, pontosan olyan, amilyet elképzeltem, augusztus végén költözök! És megjelent egy férfi is, akiről még ugyan nem tudom, hogy szerelem vagy lecke, de ez is ki fog derülni és mindenképpen közelebb visz az álmaimhoz! Ezek a dolgok sem jöttek bonyodalmak nélkül, de megoldottam a hozzájuk tartozó feladatokat és most itt állok, két kutyával, az autómmal, a költözés határán, várva az igaz szerelmet, mert tudom, hogy MEGÉRDEMLEM.
Elmondhatatlanul hálás vagyok Ziának, amiért általa ennyit fejlődhetek. Van még hova eljutni, sok mindent le kell tisztítanunk magunkról ahhoz, hogy a vágyott életet élhessük. De tudom, hogy van segítség és így nem félek már az előttem álló feladatoktól, akadályoktól!
Áldás, szeretet és béke Nektek!
Lilla